2015. augusztus 23., vasárnap

03. Csak pár számjegy...

Sziasztok!
Elnézést szeretnék kérni a hosszú kimaradásért, de családi nyaraláson voltunk, és nem vittem el a gépemet. Köszönöm, hogy még mindig vannak feliratkozóim és továbbra is várom a kommenteket!

2015. augusztus 4., kedd

02. Fogadtam.

Meghoztam a második részt is, és ezzel együtt megragadnám az alkalmat, hogy bejelentsem a fanfic fordításból is minden héten egy részt fogok hozni, általában Pénteken. :)
Jó olvasást!

2015. augusztus 2., vasárnap

You Made Me Into Who I Am - 1. fejezet

Úgy határoztam, hogy a saját történetem mellett fordításokat is hozok nektek. Nos, ez itt a legelső.
A fordítás a történet írója (Khockeygrl4) engedélyével zajlik. Az eredeti történetet EZEN a linken találjátok!
Jó olvasást!

2015. július 27., hétfő

01. Azt mondd, amit hallani akarok!

Nem is kellett sokat várnotok az első fejezetre, igaz?
Kötelességem, hogy figyelmeztesselek titeket, hogy a fejezetben erőszakos tartalmak is megtalálhatóak. Remélem, hogy tetszeni fog, és írtok pár kommentet visszajelzés képpen. :)

2015. július 23., csütörtök

00. Van számodra egy ajánlatom.



5 évvel korábban 

A kórház falain túl szakad az eső. Néha villámlik is, és olyankor az épület világítása pislákol párat, majd újra rendesen világít. Pár órája a nagymamámat felhívták, hogy jöjjünk be, mert baleset történt. Anyuék karamboloztak, amikor az élelmiszerbolt felé mentek, hogy bevásároljanak.

Egy orvos és egy nővér közelednek felénk, az arcukon szomorú kifejezéssel. A nagymamám odasiet hozzájuk. Az orvos megrázza a fejét, mire Ő felzokog és térdre omlik. A nővér erőltetett mosollyal az arcán lépdel felém, majd megáll előttem. Mikor közli velem, hogy a bátyám és a szüleim nem élték túl, a hangjában együttérzés bujkál. Egy ideig meredten nézem a nővér arcát, de nem látom sokáig, mert minden sötétségbe borul.

****



Miután elájultam az orvosok azt mondták, hogy ez a sokknak tudható be, ami akkor ért, amikor közölték velem, hogy elvesztettem a családomat. Valószínűleg igazuk van. Azt javasolták, hogy szívjak egy kis friss levegőt, így eljöttem. Már vagy egy órája kóborolok az utcákon. Eltévedtem, de nem kérek segítséget. Szükségem van erre. Szükségem van arra, hogy egy kicsit ne érezzek semmit. Hogy ne gondolkodjak. A séta ebben segít. Ki tudom szellőztetni a fejemet, hogy aztán átadjam magam a fájdalomnak. De most még nem állok készen rá. Még nem akarom érezni…


Elhagyatott utcákon sétálok végig, de még mindig nem fordulok vissza. Még akkor sem önt el a pánik, amikor egy fekete BMW fékez le mellettem. Kinyílik a hátsó utas oldali ajtó és egy körülbelül 20 éves, fekete hajú férfi száll ki az autóból. Ráérősen sétál felém, majd alig félméternyire megáll előttem.

- Helló, Szépségem! - az arcára széles mosoly ül ki. - Van számodra egy ajánlatom. - felvonom a szemöldökömet, mire Ő még szélesebben vigyorog. - Lehetnél az egyik táncosom. - egy kicsit oldalra dőlök, hogy belássak az autóba, ahonnan három szinte meztelen nő bámul vissza rám. Újra a férfira szegezem a tekintetemet és egy pillanatra gondolkodóba esem.

- Mi lenne, ha igent mondanék? - kérdezem a lehető legnyugodtabb hangon, amit jelenleg magamra tudok erőltetni. - Mit kellene csinálnom? - eddig azt hittem, hogy az előzőnél szélesebben már nem lehet mosolyogni, de tévedtem.

Megfogja a karomat és magával húz az autóhoz. Maga elé enged, én pedig engedelmesen beszállok a többi nő mellé. Most, hogy itt ülök velük szemben még jobban megbámulnak, majd a figyelmüket a mögöttem beszálló férfi tereli el. Rámosolyognak, és amint Ő leül, a lányok mellé telepednek és a mellkasát kezdik simogatni. Az egyik még a fülébe is sugdos közben. Mivel az autóban csak nagyon halvány világítás van, nem látom a férfi arcát, csak azt, hogy közelebb hajol hozzám. Majd belefog a mondandójába.